Holló-kő [39] és Tekeres-kő geocaching 52 várak Mátrapont 3 Középső Mátra
2017. február 19.

Holló-kő [39] és Tekeres-kő

Kicsit megkésve, február közepén sikerült idén először eljutnom a Mátrába. A 2017-re tervezett túra célpontjaim részletes útvonalát még nem sikerült teljesen kidolgozni, így a tavalyi módszer alapján, kiválasztottam egy szimpatikus helyet a listámról, Holló-kő lett a nyertes.

kilatas_1.JPG

téli táj Pálosvörösmart fölött, Sárhegy

Mátrafüreden parkoltam, innen indultam az aszfaltos úton Pálosvörösmart felé. Hideg, téli reggel fogadott, minden zúzmarás és fagyos volt. Gyönyörű téli túrának ígérkezett. Pálosvörösmarton a kis templomnál fordultam balra (itt hangos fémesen kongó kopogásra lettem figyelmes, egy fakopáncs a templom lemez borítású kupoláját ütögette serényen férgek után kutatva). A folyamatosan emelkedő utcán haladtam a temető irányába. A falu szélén egy kerítés fogadott, azt hittem zsákutcába jutottam. Majd egy kapun megláttam a "kaput mindig be kell csukni" feliratot.

A P3 jelzésen, táblák szerint Holló-kő tanösvényen folytattam utam. Eleinte egyetlen jelzéssel sem találkoztam, majd mikor a földútról le kellett térnem már egyértelműen jelölve volt a kritikus szakasz. A további útvonalon sem volt túl sok jelzés, de a letérőknél mindig volt egy-egy jel. Hamar felértem a Holló-kő tetejére. A kilátás szép Sárhegy, Mátrafüred,  a Mátraalja és Kékes felé. A jelzés nem haladt tovább, pedig az igazi látnivaló, a Holló-hő sziklái, innen néhány száz méterre található. Tovább haladtam a szikla peremén É felé, majd a térképen (OSM) jelölt földúton (ami csupán vadcsapás) letértem balra. Leereszkedtem a Holló-kő "lábához".

hollo_ko.JPG

Holló-hő

Lenn, a szikla lábánál rejtőzik a GCHK ládikó. Gyönyörködtem pár percet a sziklafal formáiban, színeiben. Megnéztem a nevesített "útvonalakat", majd visszamásztam a tetőre.

Következő célpontom Tekeres-kő és a GCRONY ládikó volt. A térképen (OSM) jelölve van egy földút, "nyomvonal, nincs ösvény" felirattal. Eleinte ösvénynek, de még vadcsapásnak sem nevezném. A kőből rakott "várfal" belső oldalán haladva közelítettem meg Tekeres-kő szikláit.

tekeres_ko.JPG

Tekeres-kő sziklái

A sziklák tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a Tekeres-völgy és Hajnács-kő felé. A télből már semmit sem éreztem, a nap is kisütött, fákról leolvadt a zúzmara, a madarak elkezdtek csiripelni, szinte tavasz lett. Nézelődtem pár percet, majd begyűjtöttem a kincset.

Következő célpontom 02. Abasár, Rónyabérc vár kódja volt. Tekeres-kőtől már jobban követhető ösvény vezetett a térképen is jelölt "Kőkunyhó rom"-ig. Itt található a várkód és a várfal jól látható maradványai.

ronyaberc.JPG

Rónyabérc, várfal maradványai

A kunyhó romtól jó földút vezet a P jelzésig, melyen le lehet ereszkedni Mátrafüredre. Én tovább haladtam az említett földúton Bodnár-kő felé, Nagy-állás-forrás, Bukfenc-forrás, Jugó-kő felé, de ez már egy másik poszt lesz.

A Holló-kő és Tekeres-kő túra a kilátás és a szép sziklaalakzatok miatt 3 Mátrapontot érdemel:

3_pont.png

A bejegyzés trackback címe:

https://matra.blog.hu/api/trackback/id/tr9612272731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása